mindenmentes gasztroélmények

kölesgolyó

Tojásmentes omlett muffin

2015. március 30. - kölesgolyó

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki a húsvét közeledtével elkezdett azon gondolkodni, hogy mit fog enni akkor, amikor a többiek tömik magukba a mindenféle halmazállapotú tojásokat. Bevallom, eléggé elkezdtem aggódni, ugyanis az a helyzet, hogy a családunkban nagy hagyománya van a főtt tojásnak: Anyukám pontosan annyi ideig főzi, hogy a fehérje már megfőtt, de a sárgája még folyik... és idén én ebből már biztosan nem eszem. Ha valami, akkor a tojás teljesen kikészíti a gyomrom, szóval fájó szívvel, de le kell mondjak róla.

Pár hete viszont olvastam Steiner Kristóf egyik receptjét. Csicseriborsólisztből készített tojás muffint és omlettet is. Rögtön megtetszett, hiszen én is készítettem már pitét csicseriborsóból, és az is finom volt. Persze az ő változata vegán volt, de ez ugye nálunk lehetetlen: bármit kihagyhatok az ételekből, de Andris a húshoz ragaszkodik. Szóval kipakoltuk a hűtőt, és nekiláttunk a mi muffinunknak.

Hozzávalók:

  • annyi kanál csicseriborsóliszt, ahány muffint szeretnénk
  • ha megvan, hány muffinunk lesz, ennyiszer fél dl víz
  • olaj, hogy kikenjük a muffinformát
  • mindenféle, ami a hűtőben van: paprika, paradicsom, cukkini, gomba, bacon, sonka, kolbász, hagyma, újhagyma, magvak, szóval tényleg bármi jöhet bele

img_3352.jpg

Elkészítés:

1. Ha megvan, hány muffinunk lesz, annyi kanál csicseriborsólisztet mérünk ki egy tálba.

2. Annyiszor fél dl vizet adunk hozzá, ahány kanál a liszt volt. Csomómentesre keverjük.

3. Kikenjük a muffinformát. Szilikonosban és hagyományosban is elkészíthető, a szilikonosból nyilván könnyebben kijön, de ha jól kikenjük a formát olajjal, akkor a másikkal sem lesz baj, még csak kapszli sem kell hozzá.

4. Nagyon apróra összevágunk mindent, amit a muffinba szántunk, majd összekeverjük. Sóval, borssal, zöldfűszerekkel ízesítjük.

5. Elosztjuk a muffinformákba a "tölteléket".

6. Szétosztjuk a csicseriborsós-vizes masszát is.

7. 200 fokon kb. fél óra alatt meg is sül a mi kis pszeudo-tojásunk!

img_3358.jpg

img_3362.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kolesgolyo.blog.hu/api/trackback/id/tr557321740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása