mindenmentes gasztroélmények

Best (nudi) burger in town: Manga Cowboy!

2014. szeptember 07. - kölesgolyó

Az elmúlt években időt, energiát és az alakunkat sem kímélve végigteszteltük Budapest összes jónak mondott hamburgeres helyét. A Manga Cowboy mindig is nagy kedvencem volt, a Ginku burgerüket ettem évekig - már nem is kérdezték mit kérek, sőt azt is tudták, hogy paradicsom, hagyma és csemegeubi nélkül szeretem.

Jól mutatja, mit jelent nekem a hamburger, hogy miután kiderült, hogy nem ehetek semmilyen gabonafélét, az egyik kollégámnak az volt az első kérdése, hogy hogy fogok ezentúl hambizni. Hát így:

Nagyon halványan emlékeztem rá, hogy a Manga étlapján van ilyen, hogy nudi burger, de korábban fel sem merült a gondolat, hogy ne rendes hamburgert egyek. Mert hát úgy voltam én ezzel, mint a light colával: ugyan kit érdekel már az a "kis" cukor, ha már egyszer colát iszom. De nagyon jól jött, hogy mások nem így gondolkodnak erről! 

A nudi burger tulajdonképp a buci közötti rész - Andris szerint úgy is ez a lényeg. Hagyma, paradicsom és csemegeubi nélkül, friss kígyóubival szoktam enni, de tulajdonképpen bármilyen zöldséget hoznak hozzá, amit csak kérek. Bacont ehhez is lehet kérni, de a sült krumpli és a káposztasali ehhez is jár, bár az utóbbiról le kellett mondanom. De ami a burgeren túl a legjobb: a kiszolgálás. Tudják, melyik ételben mi van, végtelen türelemmel segítenek választani, és minden kérést teljesítenek. És aki diétázik, tudja, milyen ritkaság is ez.. 

photo-5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kolesgolyo.blog.hu/api/trackback/id/tr916673447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.